30 évet átölelő labdarúgói pályám:
(Vágó Attila felkérésére, hogy tapasztalatommal segítsek be, aminek következményeként Kiskundorozsma bennmaradt az NB3-ban)
Ezt követően Mórahalomra szerződtem edzőnek, ahol a téli szezonban 6 ponttal álló csapat a csoportban való bennmaradást tűzte ki célul, a 18 csapatos bajnokság végén a 12. helyen végeztünk, amivel teljesítettük a célt.
1996-1997 Szatymazhoz kerültem játékosedzőként, majd egy fontos mérföldkő következett.
1997-ben feljöttem Budapestre Laci fiammal - akit a tehetsége az MTK-hoz sodort - itt első évben edzőként segítettem a korosztályos csapatokat, majd sikeres masszőri vizsgát téve a következő évektől masszőrként végeztem a feladatomat, miközben félig szülői - félig szakmai szemmel követtem fiam fejlődését.
1998-tól az MTK mellett elláttam a válogatott utánpótlás csapatok masszőri feladatait, amit 2010-ig megbízási szerződéssel végeztem, onnantól pedig főállásban.
2013-ban Egervári Sándor kinevezett az A válogatott csapat szerelés felelős posztjára, amit azóta is töretlen lelkesedéssel és alázattal végzek.
Számomra óriási megtiszteltetés és elismerés, hogy munkámra a mai napig aktív nyugdíjasként is számítanak. Hatalmas vágyam még, hogy jövőre a részben hazai rendezésű EB-n az új Puskásban segíthessem a csapatot, és bízom benne, hogy újra olyan örömet tudunk okozni a szurkolóknak, mint 4 évvel ezelőtt.
Hálás vagyok amiért a jóisten a labdarúgás felé terelte az utamat, ez egy életen át tartó szerelem. Szerencsés vagyok amiatt, hogy nagyon sok remek embert ismertem meg ezen hivatásomon keresztül, akik közül sokat barátomnak mondhatok.
Köszönettel tartozom a családomon kívül nekik is, hiszen nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ide juthattam. Ez a lista hosszú, de külön kiemelném Bíró Pista bácsit és Hegyi Laci bácsit, akik Jászjákóhalmán az egyéni képzésekkel segítették a játékos karrierem, valamint Szegedi Kálmán sportkör elnök urat, akinek anno maximálisan a támogatását élvezhettem, hogy csak a játékkal kelljen foglalkoznom.
Ha egy kis szakmai üzenetet átadhatok az ifjúságnak, az talán az lenne, hogy ne azzal foglalkozz, hogy most melyik csapatban játszol, hanem hogy ott tedd meg a tőled telhető legtöbbet. Hiszen egy megyei bajnokságból a megyei válogatón át könnyen ívelhet szép nagyot az a karrier. De ez csak akkor működik, ha a pillanatnyi kudarcok ellenére is ezt elhivatottsággal és még inkább alázattal teszi az ember napról napra.
Az alábbiakban az utolsó 10 meccsem listája a 110-ből:
| Dátum | Ellenfél | Eredmény | Helyszín | Link |
|---|---|---|---|---|
| 2024-10-14 | Bosznia-Hercegovina - Magyarország | 0-2 | Zenica | Meccs info |
| 2024-10-11 | Magyarország - Hollandia | 1-1 | Budapest | Meccs info |
Viselte: Kovács István
Mérkőzés: 2023-10-10 vs Ausztria
Elérhetőségeim: